Mindent köpköd, amit ér. Ami a legszomorúbb, hogy többségében azt gondoljuk, hogy ez humoros. A sértő és megalázó kommenteken röhögünk, mert legalább egy kicsit jobban érezzük magunkat, mint a másik. Mintha attól függne a pozitív önértékelésünk, hogy a másik mennyire egy szar alak.

A neandervölgyiből folyik a szó, megállíthatatlanul. Kicsit olyan, mint egy megvadul állat, akit kiengedtek a zárkájából az állatkertben, egy pár napra.

Mindent köpköd, amit ér. Minden szar és primitív, amit lát, mert semmit sem lát! Mint a szemellenzős ló, csak szalad előre, anélkül, hogy érzékelné a környezetét vagy akár a környezetében lévőket.

Majd megállok egy pillanatra és elgondolkodom. Én meg őt bírálom. Nem is kicsit!

Egész eddigi életemben azt hallgattam a családomtól és a közvetlen környezetemtől, hogy milyen egy végtelenül önző ember vagyok. El is hittem és el is fogadtam. Alapjában véve nem különösebben zavar, hogy minek tart egy másik ember. Azonban, az, hogy hagytam, hogy a világ mindenért engem hibáztasson egy nagyon dühös emberré tett. Egy olyan emberré, aki egész életét azzal tölti, hogy bizonyítsa a világnak, hogy ő alapjában véve milyen gondoskodó és jó ember.
Esélyem sincs. Jelzem, ezt nem azért tettem, mert fontos más megítélése, hanem ezért, hogy ne bántsanak folyton.

Most jöttem rá, hogy már nem gond. Megértettem, hogy mindez csupán egy lecke része, amelytől egyszerűen csak elsétálhatok. Elsétálhatok azoktól, akik, ha épp nem engem vádolnak, majd vádolnak másokat, vakon és tudattalanul. Erőlködhetnék én akármennyit, akkor sem változna, ahogy nem is változik semmi. És lehet nem is kell neki.

Ahhoz, hogy a neandervölgyi jól érezze magát egy másiknak szar alaknak kell lennie. Az én életemben, én lettem a szar alak, azért, hogy a másik önértékelése szintbe kerülhessen.

Nem játszom tovább ezt a játszmát. És ehhez, nem neked kell változnod, hanem nekem kell felemelnem végre a fejem és tovább lépnem, tudva, hogy a szemedben mindig én leszek a ’rossz’ és tehetetlen vagyok abban, hogy ezt megváltoztathassam. Valakinek el kell vinni a balhét és az soha nem te leszel. Komolyan nem tudom miért félsz felelősséget vállalni az életedért, de ez a te dolgod. Találj mostantól más bolondot!

Tudom én, hogy ez eddig sem az ő hibája volt. Senki hibája. Ezek csak leckék. Az enyém az, hogy tudjam, jó ember vagyok, attól függetlenül, hogy más mit gondoljon rólam, valamint az, hogy elengedjem azt a kényszert, hogy jó ember legyek, mert az semmi jót nem szül. Sőt.

A neandervölgyi ember is ember, csupán relatíve egyszerűen gondolkodik a világról és önmagáról. És bár feltétezhető lenne egy magasabb fejletségi fok, ez még sem feltétel. Számomra, nagy tanulság, hogy meg tudjam engedni másoknak azt, hogy pont olyanok legyenek, mint szeretnének, attól függetlenül, hogy én mit gondolok róluk illetve, hogy milyen mértékben ijeszt meg a viselkedésük.

Valamint, szeretném tudni végre elengedni az áldozati bárány szerepét. Talán ez a legnehezebb. Még mindig valahol belül azt gondolom, hogy ha valakinek el kell vinni a balhét az majd tuti én leszek. Már a gondolatától is dühös vagyok. Tudom, hogy esélyem sincs arra, hogy láthatatlan maradjak.

Talán ezért is védelmezem a menekülteket ennyire a neandervölgyiektől. Ők ugyan úgy ’áldozatai’ a tudatlan egyszerűségnek, mint én. Biztos vagyok benne, hogy a menekültek többsége nem tartja magát áldozatnak, inkább szerencsés flótásnak, hogy élve át tudott kelni az tengeren. Én meg jobban teszem, ha nem hadonászok és nem tartom áldozatnak tovább magam.

A neandervölgyi az aki, és én is. Mindeki megy a maga utján tovább …

Source photo
Ki viszi el a balhét?