Persze, hogy tudom, hogy minden belőlem indul ki! Tudom, hogy tőlem függ, hogy hová fordítom a figyelmemet és miből veszek észre többet és miből kevesebbet!

TUDOM! TUDOM! TUDOM! TUDOM!

És ez még sem számít semmit sem, mert a tudás, nem elég. A tudás nem járul hozzá máshoz, csak  ismeret növeléshez. Egyet értek abban, hogy a megismerés, hozzájárul ahhoz, hogy tágabb térben érzékeljük önmagunkat, valamit jobban rálássunk a világra, azonban, a változásnak, amin keresztül megyünk (vagy sem)  nem függvénye a mentális tudás megszerzése.

Az egyik a másik nélkül igen jól el van!

Sőt, gyarkan a sok tudás hátráltaja a fejlődést illetve a továbblépést, mert, oly sokat tűnődünk és oly sokáig analizáljuk a dolgakat, hogy az teljesen megbénítja a cselekvő részeinket.

Mindaz, amit tudok egy végtelen információ tömeggé tornyosul benne, amelyet aszerint tudok rendezni, hogy épp miről kell értekeznem. Ennek a tudásnak, ényegében semmi köze ahhoz, amit valójában a magaménak tudok. Számokban körülbelül 20%-át tudom produkálni annak, amiről magabiztosan beszélni tudok.

Nálam  mindig a helyzet a mérce. Belelépek egy helyzetbe és megfigyelem, hogy mindabból, amiről már oly sokat tudok és gyakran beszélek is, milyen arányban tudom felhazsnálni a helyzet kezelésénél, és milyen százalékban támaszkodom a már megszokott és rögzült gondolkodási és viselkedési mintáimhoz. Ja, kb. 20 százaláék!

Addíg, ameddig, nem használom automatikusan a tudásom elmeit, addíg, ezeket az elemeket nem tudom igazán magaménak, csak tudok róluk. Csupán csak információval rendelkezem ezekről az elemekről, de még nem sajátjaim.

Szóval, amikor a szeretetteljességről vagy a változás fontosságáról regélek, akkor bár komolyan gondolom, amit mondok, többségében nem tudok még szeretetteljes és pozitiv változást generáló gondolkodási és viselkedési mintákat előrántani a tarsolyomból.

Igyekszem, de – mint gondolom, ez látszik is – többségében, azokat a dolgokat veszem észre az életben először, amelyek válozást igényelnek, szerintem. Én ebben vagyok jó! 🙂 Ez a mintázatom a kifinomultabb. Sőt, az is lehet, hogy bár tudom, ez sokaknak nem tetszik, és, hogy manapság az a trend, hogy pozitívak legyünk, és a szépet lássuk meg ebben a mocskos világban, én nem bánom mégsem, hogy inkább az látom meg, ami embertelen, mert azt szeretném, ha emberségesebbek lennénk. Rámutatok arra, ami nem jó, hogy közösen találjunk megoldást, arra, ami midenkinek jó.

Tudom, ez gyakran nem így megy át, de alapjában véve ez a szándék.

Tudok a pozitív gondolkodás erejéről, és arról, hogy sokkal boldogabbak azok az emberek, akik csak a szépről vesznek tudomást, és Isten szépséges országa felé tartják orcájukat.

Nekem a tudatosítás iskolája jutott, rámutatni az észrevétlen megbújó elemekre, azokra az egyszerű csöppségekre, amelyeket, ha megragadunk és csavarintunk rajta egyet, rögtön szebb lesz a világ tőle. Én nem vagyok jó abban, hogy oda képzeljem, ami még nincs ott. Azt tanítsa más.

Nekem a tudatlan tudatosság jutott, és ezzel vagyok boldog-boldogtalan!

 

Tudom, hogy nem tudom!