(Részletek)

Mire a deportálások elkezdődtek, már régen megdolgozták az emberek agyát és lelkét, már régen elfogadtatták a néppel, hogy ha zsidókról beszélnek, akkor valamiféle ragályról, betegségről, fertőzésről, perverzióról van szó, amit ki kell irtani. A pusztítást sok-sok ember tevőleges egyetértésével és részvételével hajtották végre. Ehhez az kellett, hogy az emberek évek óta azt hallják, milyen veszélyt jelentenek a „beözönlő” zsidók az egyszerű, dolgos emberekre, a családokra, a kultúrára, a kontinens egészségére nézve. A közgondolkodásnak, a közbeszédnek, a közvéleménynek és a közmorálnak ez a tudatos és módszeres eltorzítása – vélhetőleg ez volt a fasizmus, a nácizmus legfőbb eszköze, és minden bizonnyal egyik legnagyobb bűne is.

A keddi brüsszeli merényletek áldozatairól, családjuk és nemzetük tragédiájáról csak mélységes megrendüléssel beszélhetünk.

A merényletek kikezdenek minden értéket, amelyre közös kultúránk alapul: az emberi élet szentségét, a személyes szabadság jogát, az individuális felelősség elvét. Véletlenül jelen lévő, vétlen embereket öltek és sebesítettek meg. Mérhetetlenül sokat ártottak európaiaknak és ázsiaiaknak, befogadóknak és bevándorlóknak, keresztényeknek és muszlimoknak, nekem, neked, nekünk. De éppen ezért nem szabad továbbra sem összemosni a terroristákat és a menekülteket, nem szabad néhány ezer terrorista bűnét rávetítetni több millió menekültre, akik jelentős részben éppen tőlük és miattuk menekülnek. Ha mindenkiben potenciális robbantót látunk, azzal csak növeljük a bajt.

1937-ben József Attila ezt írta: „új gyalázat egymás ellen / serkenti föl a fajokat”. Thomas Mann ugyanakkor így figyelmeztetett: „Európa, vigyázz!” Alig egy hete mondta Ferenc pápa: „Nem szabad bezárni a kapukat előttük. (…) A migránsok a szabad ég alatt, élelem nélkül szenvednek, és nem léphetnek be, nem érzik a befogadást. Én azt szeretem nagyon hallani, hogy a nemzetek és kormányzóik megnyitják a szívüket és megnyitják a kapukat.” Ha nem akarjuk, hogy a terroristáknak legyen igazuk, hogy a lelkekben ők győzzenek, akkor ezt az utat kell követni. Mert a történelem arra tanít, hogy az elzárkózás, az ellenségképzés, a félelem- és gyűlöletkeltés mindig katasztrófához vezet.

Teljes cikk – nol.hu

Mérgezés – Cikk